2009. december 3., csütörtök

Kőszeghy Csilla kiállítása a Zeg-zugban

Zeg-Zug Zuglói Gyermekház honlapja

Van egy hely Budapesten, ahol kizárólag gyerekek számára kínálnak kulturális programokat. Az ötlet remek, de sajnos itt is a szokásos (erősen lepattant) díszletek között virágzik a kulturális élet. Mennyivel jobb lenne méltóbb környezetet teremteni a gyerekek számára! Ezen persze kár keseregni! Inkább örüljünk együtt annak, hogy Kőszeghy Csilla kiállítása nagyon jól mutat a kicsit szomorkás, kopott térben. Örüljünk, hogy a gyerekeknek van kedvük hosszasan bámulni a mesélő képeket (tényleg van, láttam!), és örüljünk annak is, hogy a Zeg-Zug színpad lelkes amatőr színészei Lackfi János, Kukorelly Endre, Tóth Krisztina, Tandori Dezső és Varró Dániel verseit mondták el a megjelent gyerekek előtt.

A kiállítást Sándor Csilla, a Csodaceruza főszerkesztője nyitotta meg. Elsősorban arról beszélt, hogy egy- egy történetet nem csupán szöveggel lehet elmesélni, hanem képekkel is. Az ő útmutatása alapján csodálkoztam rá a rengeteg állatfigurára Kőszeghy Csilla illusztrációiban.

Kőszeghy Csilla hihetetlenül szuggesztív képmesélő, éppen ma került a kezembe a londoni Kingston University-n készült diplomamunkája, ami egyelőre a Rosie's Black Blob címet viseli: egy kis fekete kutya, meg egy Rozi nevű kislány egymásra találását meséli el. Direkt nem néztem a szöveget, kizárólag a képekre koncentráltam, és sokkal izgalmasabb volt így az egész. Azonnal belegabalyodtam Gubanc kutya és Rozi baba történetébe! Rabul ejtett az a sokszínűség, és az állandóan jelen lévő derű, ami olyan jól felismerhetővé teszi Kőszeghy Csilla képeit.


Szerintem érdemes elkutyagolni ezekért a képekért Zuglóig!


Ráadásul meg is lehet vásárolni a képeket! Karácsony előtt mindig jól jön valami egyedi ajándékötlet!

Both Gabi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése