2009. december 4., péntek

XVI. Betlehemi jászol kiállítás (2009. december 10.- 2010. január 17.)

Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Városliget, Vajdahunyadvár



A tárlat alkalmával bemutatásra kerülő alkotások Jézus születéséhez kapcsolódnak: a betlehemi jelenetet ábrázolják, illetve felelevenítik a betlehemezés hagyományát.

A Magyar Kézművességért Alapítvány által kiírt pályázatra idén is különböző művészeti ágak képviselői jelentkeztek: művészi kézművesek, népművészek, képző- és iparművészek, amatőrök egyaránt jelentkeznek, és a kiállítók között minden évben örömmel találkozhatunk határon túli magyar alkotókkal is. A pályázók között hivatásos alkotók, Népi Iparművészek, A Népművészet Mestere címmel rendelkező kézművesek; az amatőrök között óvodások, diákok, óvónők, pedagógusok, fogyatékkal élő emberek, nyugdíjasok és olyan új alkotók is bemutatkoznak, akik a felhívást olvasva kezdtek betlehem-készítésbe. Évről évre megnyugtató látni, hogy az érdeklődés nem csökken, a pályázat résztvevőinek száma minden évben kétszáz körül mozog.

A pályázati anyagot a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Hagyományok Háza és a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia képviselőiből álló zsűri válogatja és minősíti, az ő javaslatuk alapján kerülnek díjazásra a legszebb, legötletesebb pályamunkák. A kiállítás anyagáról az Alapítvány 2002 óta minden évben háromnyelvű színes fotóalbumot jelentet meg.

A tárlat alkalmával bemutatásra kerülő alkotások mind Jézus születéséhez kapcsolódnak: a betlehemi jelenetet vagy annak szereplőit ábrázolják, a felelevenítik a betlehemezés hagyományát, illetve az advent, a karácsonyi ünnepkör tárgyai és díszítő elemei is megjelennek. A kiállításra kerülő munkák természetes alapanyagok (többek között fa, agyag, csuhé, szalma, gyékény, vessző, termények, textil, bőr, papír, fémek, üveg, kő, mézeskalács) felhasználásával, különböző technikák (pl. faragás, kerámia-formázás, csuhé-, szalma- és vesszőfonás, szövés, hímzés, foltvarrás, nemezelés, batikolás, faintarzia-készítés, tűzzománcozás, ikon- és olajfestés, gravírozás, hajtogatás stb.) alkalmazásával készülnek.

Az alapítványról bővebben: www.amka.eoldal.hu
Információ: Gergely Imre, titkár 06 30 394-6010

Nyitva tartás: kedd-péntek 10-16 óráig, szombat-vasárnap 10-17 óráig, hétfő szünnap
Belépőjegy árak: felnőtt 600 Ft, gyermek és nyugdíjas 300 Ft (Külön belépőjegy váltása nem szükséges.)

Az illusztrációs képek a XV. Betlehemi Jászol kiállítás alkalmával készültek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése