2010. január 13., szerda

Vízkereszt a Művészetek Palotájában

Mit ünneplünk vízkeresztkor? A kereszténység ekkor emlékezik meg a napkeletei bölcsekről, és ezen a napon vizet szentelnek a katolikus templomokban Jézus megkeresztelkedésének emlékére. A magyar emberek között szokás volt, hogy szenteltvízzel locsolták meg magukat és állataikat, valamint a házuk földjét is, hogy ne érje őket baj. Olaszországban viszont a jó boszorkány ilyenkor ajándékozza meg a gyerekeket. A Vízkereszt hagyományosan a farsangi időszak kezdete is.


Hát igen, ez túl sok, és idegen információ a mai gyerekek számára, de a Koffler Gizi vezette Színházikó Társulat interaktív előadásában a dalokon, meséken, bábozáson keresztül őket is magával ragadta az ünnepi játék.


Most is, mint mindig, mindannyian jól éreztük magunkat a vasárnapi Cifra Palota rendezvénysorozaton. A nagyobbak a színház mellett könyvet kötöttek, tarisznyát varrtak, népi és logikai játékot próbáltak ki.



A hároméves fiam, miután kifárasztotta magát a fejlesztő játékokkal teleszórt teremben, a közép-európai népek zenéit bemutató Egerváry Mátyás dudás koncertjét hallgatta rajongva. A körtáncot már együtt ropták.

A következő vasárnap témája január 17.-én a „Zenedoboz” lesz. Ajánlom mindenkinek ezt a sokrétű, érdekes, és nem mellesleg pénztárcakímélő, ingyenes programot.

Fábián Erika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése