A Sötétben Látó Tündér - könyvbemutató

Both Gabi beszámolója a könyvbemutatóról

Nem félünk a sötéttől! – ezt azok a gyerekek mondták, akik szüleikkel együtt részt vettek A SÖTÉTBEN LÁTÓ TÜNDÉR című könyv bemutatóján a Pozsonyi Pagonyban. Kellemesen tolongtunk ugyan, de mindannyiunk számára jutott hely, és levegő. Nagyrészt olyan gyerekek jelentek meg az eseményen, akik már többször is látták az Örkény Színházban negyedik éve futó előadást, melynek nemcsak az írója, de a rendezője is Bagossy László volt. A főszereplő, Pogány Judit is ott ült közöttünk, és természetesen nem hiányozhatott Takács Mari, a könyv illusztrátora sem. A beszélgetést Fenyő D. György a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, a Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium vezető magyartanára vezette empatikusan, és mindig a lényeget érintve. Az első fontos kérdés az volt, ki hogyan viszonyul a sötéthez...

Pogány Judit elmondta, hogy biztonságban érzi magát a sötétben, sőt, szereti is, mert kiválóan tud közben ábrándozni, gondolkodni, és átélheti a lényeget, amit sokszor csak megzavar a világos.

Takács Mari azzal a meglepő gondolattal felelt, hogy „a sötétben jól lehet látni”. Ő csak mostanában tanulja két éves kisfiától a sötétben való félés technikáját, mert már elfelejtette... Szerinte a sötétben szép dolgok vannak. (Mari kisfia úgy gondolja, hogy az ágy alatt lakik a szörny, aki annyit mond csak, hogy Tyap-Tyap! Túltáplált, és némiképp szőrös, nincs neki szeme (de mindent lát!), és tulajdonképpen csak vendégségbe ment hozzájuk...)

A gyerekek maguktól nyilvánultak meg ugyanebben a kérdésben: volt, aki azt mondta, hogy azért szereti a sötétet, mert: „van egy lámpám, ami százzal világít!”

Fenyő D. György – a közönséget is bevonva – azt a kérdést tette fel, hogyan kapcsolódik össze a sötétség meg a tündérség.

Az egyik ifjúkorú válasza szerint a tündérek csak a sötétben mernek előjönni, másikuk viszont elmesélte – a Betlehemi királyok történetébe ágyazva – a „lángoscsillagelméletet”, mely szerint a tündérek is ebbe zárva érkeznek hozzánk a földre.

Bagossy Lászlónak sokszor eszébe jut, hogy vajon mit láthatnak a vakok, és elmesélte gyerekkori szorongásait is, melyek a sötétséghez kapcsolódtak. Félt például a fogason lógó kabáttól, vagy a földön heverő doboztól is, mert attól tartott, hogy egyszer csak életre kelnek ezek a tárgyak a sötétben. Tulajdonképpen keveset tud a sötétről, de tegnap például a szigeten futva, váratlanul elébe került egy fa, és olyan volt, mint egy létező, sértődött lény. Jó nagyot koppant a szerző feje, amikor találkoztak. Bagossy úgy gondolja, hogy a tündérek aprócskák (a Sötétben Látó Tündért is Pirinyó Minyónak hívják különben), és félnek az emberektől. Jól elbújnak előlünk, mert kiszámíthatatlan az emberiség....

A gyerekek is beszámoltak a sötétségben szerzett tapasztalataikról. Az egyik kislány például a sötétből hirtelen előkerülő kutyájától riadt meg, de akadt olyan is, aki a hálószobába bekandikáló faágról képzelte, hogy az besétál majd a szobájába egy sötét éjszakán.

Egy másik kislány elmesélte nekünk (micsoda megtiszteltetés, de komolyan!), hogy az ágya mellett álló ruhaszárító okozott számára nehéz éjszakákat, és amikor nem sikerült a párnáját úgy fordítania, hogy eltakarja előle a ruhaszárítót, annyira sírt, hogy a szülei éjszaka felkapcsolták a lámpát, és melléültek, hogy megnyugtassák.

Pogány Judit mesélt egy rövid részletet a darabból: eszközök és effektek nélkül is sikerült felidéznie a 3000 éves tündér történetét. Mindannyian elandalodva hallgattuk a mesét. A szöveg erős képiséggel, és lenyűgöző költői erővel szólalt meg úgy is, hogy nem volt körülötte a színházban megszokott közeg, és nem is hiányzott onnan.

Fenyő D. György megkérdezte Bagossy Lászlót, hogy mi az eredeti gondolat a mesében, és mi az, amit a népmesékből vett át.

Bagossy szerint ő az első, aki megalkotta a Sötétben Látó Tündér figuráját, de a mese második része a Világszép Nádszálkisasszony motívumait idézi fel. Arról is mesélt, hogyan mondta el a gyermekeinek annak idején a Kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét. Megtudhattuk, hogy két rettentő koszos kis kakas kapirgált a szemétdombon órákon keresztül, az egyiket Julinak hívták, a másikat pedig Bálintnak... Ugyanígy sokféle motívum keveredik a Sötétben Látó Tündérben is. Sokáig formálódott, alakult, érett a szöveg. Pogány Judit is alakított rajta úgy, hogy többször felolvasta a szerző jelenlétében még jóval a hivatalos színházi próbák megkezdése előtt.

A mindig derűs Takács Mari elmesélte, hogy a szöveghez hűen képzelte el a képeket − mindenképpen nagyon színesen. Számára ez a történet nem annyira a sötétről szól, hanem a színekről. Éppen ezért az egyetlen sötét oldal a könyvben nagyon vicces: a feketés háttérre hatalmas rózsaszínű szöveget festett egy dupla oldalra: „Juj, mi ez a sötét?! Juj, nem látok semmit! Juj, juj, juj de félek!”

Pogány Judit elmondta, hogy nagyon különbözőképpen reagál a sötétségre a közönség. Van, aki ordít félelmében, akadnak szülők, akik a mobiltelefonjuk fényével törik meg a sötétség világát, s volt olyan is, hogy egy ötven körüli magányos alak nézte végig teljesen egyedül az előadást. Pogány Judit számára a szöveg olyan, mintha egy felfűzött gyöngysor. Az egyik keramikus barátja már négyszer látta az előadást, mert neki ez a sötét a szöveggel együtt képzőművészetté válik, és megihleti őt. A színházi effektek olykor félelmetesnek tűnnek, de talán nem árt megérezni, milyen lehet a sötétben bezárva, egyedül átélni egy szélvihart...

Több szülő is hozzászólt ehhez a témához, mindannyian háromszor-négyszer látták már az előadást. Megegyeztek abban, hogy a gyerekek számára ez igencsak termékeny sötétség volt, hiszen a saját fantáziájukat használhatták a színházi effektek segítségével. Ez talán hozzásegíti őket ahhoz is, hogy a nehéz helyzeteket kezelni tudják majd a későbbiekben, hiszen rengeteg próbatételen megy keresztül szegény Sötétben Látó Tündér, míg végül rátalál a boldogság.

Pogány Judit ez után felidézte azt a szövegrészletet, ahol a patak csobog, az ág roppan, a kövek gurulnak, a nádirigó fütyül, a béka kuruttyol, vagy a tücskök ciripelnek. A szokatlanul lelkes hallgatóság egyik (Ilonka névre hallgató) jeles képviselője olyan mélyen átélte a patak, és a különböző természeti csodák szerepét, hogy még jelen sorok szerzője – ki szintén rendelkezik három darab igen kiskorú gyermekkel, akik ugyancsak aktívak szoktak lenni hasonló helyzetben – is tátott szájjal bámulta a mese csodáját, ami tapinthatóan jelen volt körünkben ezen a délutánon...