2010. február 2., kedd

Animációt mustráltam a Puskinban

Fábián Erika

Nemhiába kapta meg Glaser Katalin a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál fődíja mellé a Magyar Filmkritikusok Díját is a napokban. Filmjében apró, mindennapi epizódok kapcsolódnak egy kutya póráza által összefogva. Ez a minimalista életkép-klip azonban maximalista fantáziával van elkészítve, úgy, ahogy csak egy gyerek elméjében fordulhat meg a világ. Ugyan ez az alkotás a Filmszemlével párhuzamosan tartott Animációs Mustra felnőtteknek szánt válogatásában szerepel, én bátran megmutatnám a gyerekemnek is.













Ugyanez érvényes M. Tóth Géza: Ergo-jára is. A 3D-s filozófiai etűd, a kortalan kapucnis manók cölöpsziget-építő univerzuma is levetíthető minden korosztálynak.

Alexey Alexeev, Magyarországon alkotó rajzfilmes Log Jam sorozata viszont mindkét összeállításban szerepel. Abszurd képsorain a nagybőgős főnökmedve próbálja összehangolni a fejét a tuskóba ütő nyúldobost, és az artikulálatlanul üvöltő farkast. Triójuk semmivel sem abnormálisabb, mint a mellettük érzéketlenül elhaladó vadász és kutyája.

















Magát a sorozatot én is szeretem, de inkább felnőtt nézőknek ajánlom.

Örvendetes tény viszont, hogy több TV is beszállt a gyermek-animáció életben tartói közé. Különösen üdvös a Mese TV és a MOME együttműködése, amely során a hallgatóknak módjuk volt egy-egy mai gyerekvers képre vitelére.














Nekem a Hajmosás és a Buborék a kedvencem, amelyben Kreif Zsuzsa, Kukorelly Endre és Nyulász Péter szövegeire animál, gyermekrajzokat idéző technikával. Ezek az etűdök az egyszervolt.hu-n is megtekinthetők, és a hírek szerint szerencsére a jövőben is folytatódik ez a vállalkozás.

Hegyi Magdi Gyermekdalok című szériáját, amely Domonyi Rita gyűjtése alapján készült, a Minimax csatorna a Stúdió Baestars-tól rendelte meg, de olyan sikeres lett, hogy a Duna TV is beszállt a készítésbe. Ennek párdarabja a Mondókák. Igazi mai gyerekdarabok ezek. Ugyanebben a stúdióban készült a Naranzs, Minyon és Dartanyan címen futó film svéd-magyar koprodukció, melyben mihaszna apán, szemétdombon bóklászó zsiráfon, fészerben bömbölő tigriseken és kakukkoló nagyapán derülhet a család apraja, de inkább nagyja.

A „Magyar nézőnek magyar rajzfilmet!” mottójú mustra szervezői sikeresen prezentálják a mai magyar animáció kiemelkedő teljesítményeit. A sokszínű program még február 10-ig megtekinthető.

2 megjegyzés:

  1. én ma megyek az első adagot megnézni, és hétvégén folytatom, nagyon kíváncsi vagyok és most a beszámolód után még inkább... köszönjük!

    VálaszTörlés