2009. november 17., kedd

Sajtótájékoztatót tartott a Móra kiadó


A karácsonyi újdonságokról sajtótájékoztatót tartott a Móra kiadó. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár dísztermében nemcsak a sajtó képviselői, hanem az új könyvek szerzői és illusztrátorai is megjelentek.
Janikovszky János, a kiadó igazgatója köszöntötte a vendégeket, és a könyvek bemutatása előtt a kiadó helyzetét ismertette. A jó hír az, hogy nincs rossz hír, ezzel a frappáns mondattal indított, majd elmondta, hogy a válság a kiadó életében szerencsére nem érződik: nem kellett elküldeni munkatársakat, megnövekedett a webáruház forgalma, ráadásul a kiadó a közelmúltben elnyerte a SUPERBRAND díjat is, amely díjjal nem sok kiadó büszkélkedhet. A kiadó logisztikájában történt még változás, új raktárhellyel rendelkezik a kiadó, így még jobban ki tudják szolgálni az igényeket. Janikovszky János kiemelte, hogy sikeresnek mondható a kiadó a tekintetben is, hogy olyan szerzők kerültek vissza, akik más kiadónál jelentek meg, de régebben a Móra adta ki a műveiket: Bálint Ágnes 2 újabb könyvvel, Marék Veronika 2 új könyvvel; és várható, hogy Erich Kastner a teljes életművel a Móra gondozásában fog megjelenni. Az illusztrátorok közül a kiadó különösen Reich Károly műveire büszke, akinek több mint 30 könyvére kötöttek szerződést, így a művek a Móra gondozásában fognak megjelenni. Janikovszky János kiemelte, hogy a kiadó nem vett részt a nyáron a „médiacirkuszban", amikor is kiadók és kereskedők vitatkoztak az árrésről: a Móra elfogadta a disztribuciós szerződéseket, aminek hatására nőtt az árbevételük.
A kiadó igazgatója említést tett arról is, hogy a közelmúltban, hat év után a VII. kerületi önkormányzat hozzájárulásával a Bajza utcai házban Janikovszky Éva emlékére táblát avattak.

A könyvbemutató a korábbi bemutatókhoz hasonlóan zajlott, az igazgató és a szerkesztők ismertették az újdonságokat, néhány ezek közül: Babaszemmel sorozat, Csilivili Lili sorozat, A világmindenség könyve, Micimackó visszatér, Kiss Ottó–Paulovkin Boglárka: A nagypapa távcsöve, Ablak-zsiráf, Pöttyös Panni sorozat, Marék Veronika: Hol terem a sok gyümölcs?, Játsszunk utazást, Lackfi János: A részeg elefánt, Vakond-könyvek, Balázs Ágnes-Szegedi Katalin: Andersen, avagy a mesék meséje, Kiss Attila: Ambultan utazása. A könyvekről hamarosan egyenként a Csodaceruza oldalain is beszámolunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése